Cselfalvi és lubóczi Pulszky Ferenc Aurél (Eperjes, 1814. szeptember 17. – Budapest, 1897. szeptember 9.) politikus, régész, műgyűjtő, az MTA tagja.
A jómodú család gyermeke tanulmányait Miskolcon, majd Eperjesen kezdte, diplomáját a pesti egyetem jogi karán szerezte. Még Eperjesen, életre szóló barátságot kötött Eötvös Józseffel, a későbbi vallás- és közoktatási miniszterrel. Fiatalkorában nagy hatással volt rá anyai nagybátyja Fejérváry Gábor (*1780–†1851), akivel többször beutazta Európát. A nagybácsi vonzódása a régiségek, műgyűjtés iránt átragadt a fiatal Pulszkyra is.
Az utazások után joggyakornok volt a pozsonyi országgyűlés mellett, ahol megismerkedett a reformkor jelentős alakjaival így Deákkal, Kölcseyvel. Pesten kapcsolatba került olyan irodalmi nagyságokkal, mint Vörösmarty, Bajza vagy Czuczor. 1834-ben Az ügyvédi vizsga letétele után Sáros vármegye aljegyzője volt. 1837-ben újabb utazást tett nagybátyjával Nyugat-Európában. 1839-től Sáros vármegye követe az országgyűlésben.
1844-ben feleségül vette egy bécsi bankár lányát, Walter Teréziát (*1819–†1866), akitől több gyermeke is született (így Ágost, Károly, Polixénia (*1857–†1921) és Garibaldi (*1861–†1926) ).
Mielőtt államtitkár lett, 1848. március 24-től április 20-ig az ideiglenes rendőri bizottmány tagja volt. Az első felelős kormányban előbb Kossuth mellett pénzügyi (1848. április 29 – május 3), majd Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter mellett államtitkár volt Bécsben 1848 október közepéig, egyúttal államtitkárként szeptember 9-ig a király személye körüli minisztérium adminisztratív vezetője is. Szeptember 9-től október közepéig a király személye körüli minisztérium vezetője volt. Felmentése után visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány földmívelés-, ipar és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja volt december 31-ig.[1] 1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségnek. Ez a küldetése ugyan sikertelen volt, de fontos szerepet játszott az emigráns magyarok támogatásában. 1851-52-ben, miután Kossuth elhagyta Törökországot, csatlakozott hozzá és elkísérte európai, illetve amerikai körútján. Kapcsolatuk az 1860-as években romlott meg, miután Pulszky egyre inkább hajlott a magyarországi kiegyezés támogatására.
Az 1861-es választásokon Sáros vármegyében képviselőnek választották, de ekkor még nem léphetett magyar földre. Eötvös közbenjárására végül 1866-ban Pulszky is hazatérhetett Magyarországra, azzal a feltétellel, hogy nem akadályozza a kiegyezés folyamatát. A feltételt megtartotta, sőt támogatta is Deák politikáját az országgyűlésben, előbb Szentes, majd Szécsény követeként.
Tevékenyen részt vett az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlásának előmozdításában. Ezen gyűjteményekből jött létre az 1870-es években (Pulszky egyik barátjának, Ráth Györgynek a vezetése alatt álló) Iparművészeti, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár (melynek igazgatója Pulszky fia, Károly volt).
Maga Pulszky Ferenc, akit a dualizmus kultúrpápájának is neveznek, 1869-től 25 éven át a Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Nyugdíjazása után, 1872-től a magyarországi múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője lett. Emellett számos egyéb társaságnál volt vezető (Régészeti Társaság, Képzőművészeti Társaság) vagy tag (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság). A Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező (1838), majd rendes (1840), illetve tiszteleti tagja (1841), később igazgató tagja (1873-tól), 1886-1895 között osztályelnöke, végül pedig másodelnöke volt (1895-től haláláig).
Cselfalvi és lubóczi Pulszky Károly (London, 1853. november 9. – Brisbane, 1899. június 6. ) magyar művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Országos Képtár igazgatója, Pulszky Ferenc fia, Pulszky Romola édesapja.
Pulszky Ferenc és Walter Terézia fiaként született Londonban, gyermekéveit 1866-ig Itáliában töltötte. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Eredetileg orvosnak készült, de a művészettörténet tanulmányozására tért át, bölcsészdoktorátusát Lipcsében szerezte. 1873-tól vett részt a magyar tudományos mozgalmakban. 1881-ig volt az Iparművészeti Múzeum őre (kurátora). 1882-ben vette feleségül Márkus Emíliát, a kor nagy hatású színésznőjét. 1883-ban az MTA levelező tagjává választották. 1884-ben rendezte az ötvösműkiállítást és a párizsi világkiállítás számára a magyar régiségi osztályt, majd az Esterházy-képtár igazgatója lett. 1884 és 1892 között az országgyűlés tagja, a szepes-szombati, majd a tabi kerületet képviselte a Szabadelvű Párt programjával. 1895-ben vásárolta meg Sebastiano del Piombo Férfiképmás című festményét (ma a Szépművészeti Múzeumban), ami botrányt kavart, mert hamis Raffaello-képnek vélték, amit igen drága áron vásárolt meg, és nem tudott elszámolni a kormány által rábízott, festményvásárlás céljára szolgáló pénzzel sem. A botrány nyomán idegösszeomlást kapott, öccse, Pulszky Ágost megtérítette az összeget, Pulszky Károly ellen az eljárást 1898-ban megszüntették. Ezután Ausztráliába emigrált, ahol öngyilkosságot követett el.
Tanulmányai, cikkei jelentek meg a Vasárnapi Ujságban, a Századokban, az Archaeologiai Értesítőben, a Budapesti Szemlében, az Akadémiai Értesítőben. 1881-től 1884-ig az Archaeologiai Értesítőt szerkesztette.
