Digitális értékképzés – Digitstrat szakmai nap 2016. április 15.
Az Európai Unió 2020-ra a kontinens versenyképességét növelése érdekében célul tűzte ki a digitális analfabetizmus megszűntetését és az információs társadalommá való átalakulást. Ezt szolgálja a hazai Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS), melynek célja a Digitális Magyarország létrehozása. A két program befolyásolja a közgyűjtemények, így a muzeális intézmények digitalizálási tevékenységét is, amelyeknek a kulturális törvény legutóbbi módosítás alapján intézményi digitalizálási stratégiát kell készíteniük. Ezt segítendő a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület (a Múzeumi Informatikai Szakfelügyelettel és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségével együttműködve) a múzeumi digitalizálásról szóló szakmai napot szervezett. A szakmai nap programja három egységre tagolódott. Az első szekció a Digitalizálás stratégiai nézőpontból címet kapta, melyet a múzeumi gyakorlatokat bemutató etap követett, a nap végén inspiráló kerekasztal beszélgetésnek lehettünk tanúi.
A szakmai napot a programnak otthont adó, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának, E. Csorba Csillának köszöntője nyitotta meg. Ezt követően Sörényi Edina, az EMMI Kulturális Kapcsolatok Főosztály könyvtári és fejlesztési szakreferense Stratégia a közgyűjteményekben őrzött kulturális értékek digitalizálására címmel tartotta meg előadását. Prezentációja elején beszámolt a digitális szakadék csökkentését célzó Digitális Nemzet Fejlesztési Programról (DNFP) és a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia 2014-2020-ról (NIS). Az előadás második felében a kidolgozás alatt álló Országos Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia került középpontba, melynek célja olyan értékmentő- és -teremtő folyamtok elindítása, amelyek a digitális hozzáférhetőség kiterjesztésével értéknövelt szolgáltatásokhoz vezetnek. A stratégia akciótervét 2016 májusában tervezik a kormány elé terjeszteni.
Bánki Zsolt, múzeumi informatikai szakfelügyelő prezentációja az intézményi digitális stratégia szükségszerűségét emelte ki, valamint annak megírásához adott fontos támpontokat, tanácsokat. Előadásában hangsúlyozta, hogy az intézményeknek a mi célból? milyen szándékkal? és mit? kérdésekre mindenképpen választ kell találniuk, mielőtt rátérhetnének a hogyan?-ra. Ezen túl kiemelte, hogy az informatikusok és muzeológusok közös munkájának megtervezésekor kiemelt figyelmet kell szentelni a metaadatolás, a közzététel, a hosszú távú megőrzés, a kreatív újrahasznosítás és a minőség kérdéskörének. A Hogyan írjunk digitalizációs stratégiát? című előadása segítségére lehet minden intézménynek, amely e stratégia kidolgozása előtt áll.
Sz. Fejes Ildikó az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) főosztályvezetője előadásából megtudhattuk, hogy hogyan szolgálhatja az intézmények digitalizációs törekvéseit a IV. Kulturális Közfoglalkoztatási Program (KKP). A programban igényelhető négy munkakör közül a számítógépes adatrögzítők azok, akik bevonhatók a digitalizálásba. Elmondása szerint a munkatársaknak munkaállomást biztosítanak (számítógép, operációs rendszer, irodai szoftver és mobil háttértár), és ezen felül igényelhetők még a digitalizálást segítő eszközök, mint (lap vagy dia) szkenner, fényképezőgép. A 2016 márciusában indult programban 89 partnerintézmény 210 munkaerő igényéből 59 fő tölt be adatrögzítő munkakört.
A stratégiai megközelítés után jó gyakorlatok bemutatása következett. A Digitalizálás a múzeumok gyakorlatában elnevezésű blokkot Fonyódi Krisztián múzeumi informatikai szakfelügyelő nyitotta. Prezentációjában a német nemzetiségi muzeális intézmények digitalizálási programját mutatta be, melynek keretében 100 tájház, illetve muzeális intézmény anyagát digitalizálták. A fenntarthatóság jegyében minden esetben törekedtek a helyi gyűjteménykezelő betanítására is. A német nemzetiségi tájházak digitalizált tárgyai a Múzeumdigitár webes aggregációs felületen érhetőek el.
Gulyás András régész a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Városi Könyvtár digitalizálási programját mutatta be. Az intézmény célja gyűjteményeik teljes körű közreadás. A digitális hozzáférhetőségnek köszönhetően a látogatók segítségével végezhetik a fényképek agnoszkálását. Az intézményben jelenleg a HunTéka és JaDoX programokat használják. Ezek kiépítésekor mindig törekedtek saját profiljukhoz igazítani azokat. A gyűjteményeik folyamatos digitalizálása mellett terveik közt szerepel a leltárkönyvek digitalizálása.
Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója egy, a kis múzeumok számára használható modellel ismertette meg a hallgatóságot. A folyamat előkészítése kapcsán kiemelte a digitalizálás céljának, tárgyának, időkereteinek meghatározását, valamint a humán és anyagi erőforrások fontosságát. Múzeuma 2012-től vesz részt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) programjában, mely az intézmény számára humán erőforrást és eszközöket biztosít a digitális vagyontárgyak előállításához. A program keretén belül 3D-s digitalizáció is zajlik. Az így készült 3D-s másolatoknak nagy hasznát veszik a műtárgyak kölcsönzését előkészítő kutatások során is. A MaNDA központi online felületéről a digitális tartalmakat az Europeana Collections felé exportálja, így az angol nyelven is tárgyszavazott műtárgyak egy többnyelvű európai online adatbázisban is elérhetővé válnak.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa, Kulich Julianna, intézménye gyakorlatáról beszélve kiemelte a szisztematikusság, a megtervezett és átgondolt digitalizálás fontosságát. Múzeumában a digitalizáció elsősorban a mindennapi munka, a kutatók kiszolgálását, az ismeretátadást segíti. Problémaként kiemelte a munkaerő-, eszköz- és időhiányt, valamint a korábbi (sokféle, eseti és eseményszerű) digitalizálásból rendelkezésre álló heterogén digitális tartalmakat. A múzeum többszöri költözése indukálta digitalizálások során dolgoztak együtt az Arcanum Kft-vel, volt HunTéka projektjük, és jelenleg is részt vesznek a MaNDA programban. Elmondása szerint ezt a szerteágazó digitális vagyont szeretnék a közeljövőben egy egységes gyűjteménykezelő nyilvántartási rendszerbe integrálni, melyre a MúzeumDigitár publikációs rendszerét fogják használni.
A második tematikus egységet Dr. Serfőző Szabolcs előadása zárta, aki az Iparművészeti Múzeum gyakorlatát mutatta be, mely jól példázza a digitális tartalmak útját az előállítástól a szolgáltatásig: a gyűjteménykezelő rendszertől, az online gyűjtemény adatbázison át a nemzetközi aggregációs portálokig. A digitalizálás kapcsán hangsúlyozta, hogy az intézményi stratégia szerint magas minőségre törekszenek inkább, mint a mennyiségi feldolgozásra. Így technológiai újítások közül kísérleteznek 3D szkenneléssel, panorámafotózással és Gigapixeles fotózással is. Bemutatta a 2016 januárjában indult Transzparencia programot, mely egy olyan 2 éves pilot program, ami a költözést, felújítást készíti elő. E program során a Szépművészeti Múzeum példáját követve egy QR-kódokra épülő műtárgyazonosító rendszer bevezetésével kísérleteznek.
A szakmai napot egy kerekasztal-beszélgetés zárta a múzeumi digitalizálás jelenéről és jövőjéről, melyet Aranyos Sándor moderált. A részvevők kiválasztásakor a szervezők gondot fordítottak arra, hogy a muzeális intézmények képviselői (vidéki múzeumok, kismúzeumok) mellett a szakfelügyelők és az OMMIK is szerephez jusson. A hozzászólók olyan kérdésekre keresték a választ, mint Mi az elsődleges cél? Milyen célt kéne követni? Mire lesz szükség e célok eléréséhez? Milyen források és lehetőségek vannak? Vége lesz-e valaha a digitális technikai fejlődéssel futott versenynek? Milyen lehetőségek vannak a társadalmi felhasználásra?
Célok tekintetében a kismúzeumok képviseletében Romsics Imre elsődlegesen az infrastrukturális gondok leküzdését emelte ki. Kaján Imre a muzeológusok szerepére, a digitalizált műtárgyak narratívába helyezésének szükségére hívta fel a figyelmet, hogy elkerülhető legyen az esetleges halott tudás gyártása. Sz. Fejes Ildikó a muzeológusi szemléletmódváltás szükségét és a magas minőséget emelte ki. Többen csatlakoztak a paradigmaváltás fontosságát hangsúlyozó gondolathoz, hogy ne csak pl. a költözés vagy felújítási kényszer miatt digitalizáljon egy-egy intézmény. Szükséges, hogy a digitalizálás a hétköznapok szerves részévé váljon, és ne mint egy nem kívánt plusz feladatra tekintsenek a muzeális intézmények dolgozói. A digitalizálásban Bánki Zsolt a múzeumok főfeladatainak (kulturális javak gyűjtése, őrzése és közzététele) új eszközét; míg Fonyódi Krisztián a 21. századi társadalmi beágyazottság segítőjét, új fórumát látja.
A célok megvalósításához szükséges eszközök kapcsán elhangzott, hogy a városi fenntartású muzeális intézmények általánosságban a fenntartóváltás óta jobb helyzetbe kerültek, de ennek ellenére minden más kínálkozó lehetőséget meg kell ragadni. Romsics Imre szerint a technikai eszközhiányt akár másoknak már nem kellő, leselejtezett, de mégis jó gépekkel is meg lehet oldani, a humán erőforrásoknál pedig jellemzően a MaNDA és a kulturális közfoglalkoztatás mellett az iskolai közösségi szolgálatosokra is számítanak. Az OMMIK főosztályvezetője az intézményvezetők felelős hozzáállásában látja a megoldás kulcsát. A humán erőforrások kapcsán a belső munkaerőforrások esetében a motiváció megteremtését emelte ki, de emellett a különböző állami programok nyújtotta lehetőségeket is meg kell ragadni. A technikai feltételek megteremtésére állami programokon túl az Európai Unió ’20 is számos lehetőséget nyújt például operatív és oktatási programokkal, de ügyelni kell arra is, hogy a digitalizálási eszközök fenntartható üzemeltetése biztosított legyen. Többen javasolták a külsős partnerekkel való közös pályázást, ahol a muzeális intézmény, mint a tartalom szolgáltatója jelenik meg. Kaján Imre fontosnak tartotta, hogy minden részfeladatot a területhez értő szakember végezze el, így a humán erőforrás kapcsán szükséges a képzett informatikus, a szakszerű muzeológusi metaadatolás. Szerinte a digitalizálást érdemes „kiszervezni”, azaz szolgáltatásként megrendelni, mert az eddigi tapasztalatok azt tükrözik, hogy amennyiben egy múzeum maga áll neki ennek a feladatnak, az egy soha véget nem érő vállalkozás lesz. Bánki Zsolt szerint a digitális vagyon képzésében csak állami és Uniós támogatások által lehet jelentős előrelépést elérni. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a muzeális intézmények nélkül nincs digitalizálás, mivel náluk van maga a tartalom, amiből a digitális vagyon készül. Éppen ezért elengedhetetlenül fontosnak tartja a jó reprezentációt, mint eszközt, mivel a múzeumainkban őrzött értékek pl. az oktatás, az idegenforgalom és a turisztika tartalmi bázisát is képezhetik. A tárolás és közzététel kapcsán Fonyódi Krisztián a felhőalapú rendszereket (pl. Google Cultural Institute) hozta fel példának, melyeket a korlátozások betartása mellett a múzeumok is felhasználhatnak a nemzeti közvagyon tárolására.
Bánki Zsolt szerint az eddigi digitalizációs programok minősége tekintetében egyenetlen, mozaikszerű az országos kép. Ezt tetézi a technika rohamos fejlődése is, mely szükségessé teszi, hogy mindig a legmagasabb szinten végezzük a digitalizálást, valamint képesnek kell lennünk a folyamatos megújulásra, a jogszabályok frissítésére. Elmondása szerint ezt egy három lépcsős folyamatnak kell felfognunk. E folyamat első lépcsőfoka a metaadatok létrehozása volt, szerinte most a második szakasz vége felé járunk, vagyis a műtárgyak digitalizálásánál. Azonban itt nem ér véget a muzeális intézmények feladata, mert a harmadik lépcsőfok, amire fellépni készülünk az a szellemi többletet adó értéknövelés, a társadalmi felhasználás, illetve hasznosulás. Bánki Zsolt szerint figyelembe kell venni, hogy a digitális bevándorlók az analóg módon megtanultakat élményalapúan tudják a leghatékonyabban átörökíteni a digitális bennszülöttekre (az X,Y,Z, stb. generációkra). Szép példája ennek a Kaján Imre által felidézett kísérlet, amelynek során a műtárgyak által generációk tudása, értékei kapcsolódhattak össze: unokák készítettek interjúkat az idősebbekkel, amelyhez a lakóhelyükről készült régi fényképek (mint műtárgyak) adtak kiindulási alapot. Fonyódi Krisztián a nyitottságot emelte ki. Szerinte a technikai fejlődéssel párhuzamosan a magánszféránk is egyre kisebb lett, egyre kevesebb olyan dolog van az életünkben, ami nem nyilvános. A 21. században a tudásszerzés minősége megváltozott, mára értelmetlenné vált fiókba zárni a kulturális javakat. Szükséges a nyitás, a társadalmi szerepvállalás és hasznosítás, az együttműködés, a hálózatépítés, az applikációk, a megosztás.
Véleményem szerint összességében egy igen tanulságos szakmai napon vehettünk részt. A sokféle példa között valószínűleg mindenki megtalálhatja a saját intézményéhez közelállót. Nem hiszem, hogy bárki új ötlet nélkül távozott volna a nap végén. Annak ellenére, hogy értem a szervezők jó példát felmutatni akaró szándékát, kicsit hiányolom, hogy a nehezebb helyzetben lévő muzeális intézmények gyakorlatáról nem esett szó. Véleményem szerint az országos kép sajnos sokkal heterogénebb. Örömtelinek találom viszont a magas részvételi arányt, azt hogy az érdeklődő igazgatók, informatikai szakemberek és muzeológusok nem fértek be a PIM Dísztermébe. A szakmai nap szüksége és hasznossága vitathatatlan. Fel kell ismerni és elfogadni, hogy a digitalizálás egy lehetőség, egy eszköz. És akkor már csak az a kérdés marad, hogy mit tudunk vele kezdeni, hogy tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel?
Aki szeretne elmerülni e témában, annak érdemes elolvasni a szakmai napot előkészítő Múzeum és digitalizáció I-IV. cikksorozatot, valamint a szakmai nap előadásait. Legközelebb pedig április 26. kedden a Múzeum 2.0. Digitális technológiák a jövő múzeumában elnevezésű konferencia foglalkozik e témával.
Lovas Lilla
